Már az Európai Bizottság sem tagadja: az egyik legerősebb gazdasági növekedés Magyarországon várható (TÉRKÉP)

Ábrán a 2,4 százalékos magyar GDP-mutató!

A Jobbik azt szeretné, ha tüneti kezelésként, átmeneti jelleggel az árfolyamrögzítést a kormány kiterjesztené az autóhitelesekre és a szabad felhasználású hitelt felvevőkre.
A Jobbik határozottan felszólítja a kormányt, szavatolja azt, hogy az autóhitelesek és a szabad felhasználású hitelt felvevők ne szenvedjenek további hátrányokat a jelenlegi árfolyamváltozások miatt. Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese az MTI-nek elmondta, pártja azt javasolja, hogy tüneti kezelésként, átmeneti jelleggel az árfolyamrögzítést a kormány terjessze ki ezekre a hitelesekre is.
Hozzátette: hosszabb távon a Jobbik az egyetlen megoldásnak a devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítását tartja. A Jobbik mindent megtesz azért, hogy javaslatait keresztül tudja vinni a parlamentben is, hangoztatta. Z. Kárpát Dániel elmondása szerint nehéz megbecsülni, hány autóhitelest és szabad felhasználású hitelt felvevőt érint a mostani árfolyam-ingadozás, de szerinte több tízezres nagyságrendről lehet beszélni.